Sportfogadás-suli

Ezt az Australian Opent is a nagyok uralják majd?

megosztom

Habár a teniszidény alig rajtolt el, máris itt van a nyakunkon az esztendő első Grand Slam-tornája, az Australian Open. Az előző három fináléban a Djokovics, Nadal, Murray hármas valamelyike találkozott egymással, most pedig annak próbáltunk utánajárni, hogy vajon megszakadhat-e ez a sorozat.

Ki állítja meg Djokovicsot? - Fotó: AFP

A tavalyi Australian Openen 79.1%-ban hozták a játékosok az adogatásaikat, ami valamivel magasabb, mint a 78.3%-os keménypályás ATP-átlag. 2011 és 2013 között ez a statisztikai adat 76.8% volt Melbourne-ben, amiből kiderül, hogy a körülmények közelítenek az átlagoshoz, vagyis elméletileg a pálya gyorsasága nem játszhat a megszokottnál nagyobb szerepet egy-egy játékos teljesítményében.

Azoknak, akik újoncnak számítanak a teniszre történő fogadásban, eláruljuk, hogy a Grand Slam-tornák mérkőzései három nyert szettig tartanak, a döntősnek pedig hét meccset kell megnyernie sorozatban. Ez egyben azt is jelenti, hogy az erőnlétnek sokkal nagyobb szerepe van, mint bármely más típusú tornán, illetve az is fontos, hogy az első körökben elkerüljék a játékosok a hosszú, ötszettes meccseket.

További nem elhanyagolható szempont, hogy a GS-tornákon a magas pénzdíjazás, illetve a több megszerezhető pont miatt általában a favoritok dominálnak. Ha az elmúlt 30 döntőst nézzük, akkor kiderül, hogy közülük 26 a legjobb öt kiemelt között kapott helyet. A négy kivétel Jo-Wilfried Tsonga, Markosz Bagdatisz, Marat Szafin és Fernando Gonzalez.

Djokovics, Nadal és Murray: a fő esélyesek

Kétség sem férhet hozzá, hogy aki szeretné megnyerni a tornát, annak Novak Djokoicsot kell legyőznie. A szerb 2011 óta mindig megnyerte a tornát, 2013 végén pedig jó formában volt, sorozatban 24 meccset nyert. Djoko mutatói az Australian Openen szintén impozánsak, 44 mérkőzéséből ugyanis 39-et megnyert Melbourne-ben. Szintén nem elhanyagolható tényező a szerb játékossal kapcsolatban, hogy immáron Boris Beckerrel edz, akinek ez az első ilyen állása.

Rafael Nadal tavaly kihagyta az Australian Opent, ugyanakkor ő volt az utolsó, aki le tudta győzni Novak Djokovicsot, méghozzá a US Open döntőjében. A spanyol világelső végső győzelmére 4.19-es oddson fogadhatunk a Pinnacle-nél, de tudnunk kell, hogy 2013 végén gyengébbnek tűnt a szerbnél, hiszen kétszer is kikapott tőle, de legyőzte őt Del Potro és Ferrer is.

Habár sérülésének köszönhetően már csak a világranglista negyedik helyén áll Andy Murray, kétség sem férhet hozzá, hogy ő teszi teljessé az elit triót.

Murray 11.31-es oddsal a harmadik legesélyesebb versenyző a tornán, de az előző szezon végén már nem lépett pályára, legutoljára a horvátok elleni Davis Kupa-párharcban láthattuk őt. Murray esélyeit éppen azért nehéz meghatározni, mert régen láttuk őt játszani, főleg Grand Slam-viadalon. Egy dolog azonban biztos: a Florian Mayer ellen elszenvedett vereség Dohában közel sem számít ideális felkészülésnek...

Adott tehát három játékos, akik közül 2011 óta kettő mindig ott volt az Australian Open döntőjében, és bizony nehéz más kimenetelt jósolni 2014-re, főleg, ha ránézünk a keménypályás statisztikákra.

A játékosok legfontosabb keménypályás statisztikái 2013-ban
Játékos # Adogatóként megnyert játékok %-ban Fogadóként megnyert játékok %ban Kombinált %
Nadal 1 90.3 31.7 122
Djokovic 2 88.9 35.6 124.5
Ferrer 3 77.3 33.2 110.5
Murray 4 84.3 33.2 117.5
Del Potro 5 85.5 25.8 111.3
Federer 6 88.3 24.9 113.2
Berdych 7 85.1 30.5 115.6
Wawrinka 8 85.5 21.7 107.2
Gasquet 9 82.7 24.8 107.5
Tsonga 10 86.3 23.4 109.7

Ki állhat az esélyesek útjába?

A fentiekből kiderül, hogy van azért egy második vonal a legjobb három játékos mögött. Ebbe tartozik többek között David Ferrer, Juan Martin Del Potro, Roger Federer, Tomás Berdych és Jo-Wilfried Tsonga is.

Az említett játékosok közül Del Potróra fogadhatunk a legkisebb oddson (13.8). Tény, hogy a legjobb formájában bárkire veszélyes lehet, de a három nyert szettig tartó mérkőzések nem kedveznek neki. Amint a fenti táblázatból kiderül, ellenfeleit csak 25.8%-ban tudta breakelni ezen a borításon 2013-ban, ami majd 10%-kal marad el Djokovics mutatójától, illetve 6-8%-kal a Nadal-Murray-Ferrer hármasétól.

Roger Federer legutoljára 2010-ben tudott nyerni Melbourne-ben, de a svájci legenda már nem teljesít úgy, mint egykoron. Djokovics és Nadal ellen például az utolsó hét meccsét elveszítette, a két említett játékos ellen pedig legutoljára 2012 augusztusában tudott diadalmaskodni.

Nagy odds, nagy nyeremény

Milos Raonic, Jerzy Janowicz, John Isner és Ernests Gulbis azon játékosok közé tartozik, akik végső sikerére óriási oddsot kínál a Pinnacle, azonban jócskán van bennük fantázia.

Raonic, Janowicz és Isner egyaránt remek adogatók, viszont fogadóként limitált mutatókkal bírnak.

2013 végén Raonic jó formában teniszezett, ami alapján sokat úgy gondolják, hogy 2014-ben betörhet a legjobb tíz közé, ugyanakkor a 91.1%-os mutatója adogatóként és a 15.8%-os break mérlege azt mutatja, hogy nem jobb, mint a legjobb tíz játékos.

Janowicz 5-7-es mutatóval zárt ezen a borításon 2013-ban, vagyis lenne hova fejlődnie, míg Isnernek középszerű fogadójátéka miatt húzódnak el a mérkőzései, az éppen ezért fellépő fáradtság pedig komoly hatással van az amerikai eredményeire a Grand Slam-tornákon.

Lleyton Hewitt Brisbane-i sikere Roger Federer felett óriási szenzáció, de az ausztrál veterán statisztikái inkább arra utalnak, hogy nem sok esélye van eljutni a torna késői szakaszáig.

Hewitt csak 78.2%-ban tudja hozni az adogatásait, ugyanakkor csak az esetek 25.8%-ában breakel, ezzel pedig jócskán elmarad a legjobb tíztől, legutoljára pedig 2009-ben jutott el negyeddöntőig Grand Slam-tornán. 32 évesen ráadásul kijelenthető, hogy a három nyert szettig tartó meccsek közel sem kedveznek neki, annak ellenére sem, hogy az ausztrál óriási küzdő.

Végül térjünk ki Gulbisra, aki rendkívül tehetséges, ugyanakkor mentalitása miatt képtelen hosszú ideig kiegyensúlyozottan teljesíteni. Ennek ellenére 11-4-es mutatót hozott össze 2013-ban keménypályán, ráadásul adogató és fogadó statisztikái jobbak, mint néhány TOP10-es játékosé, ezért nem szabad lebecsülni őt.

megosztom