Sportfogadás Suli

Hogyan fogadjunk az Eb-selejtezőkre?

  • hatharom.com
megosztom

Íme néhány jó tanács, mielőtt a hétvégi Eb-selejtezőkre fogadunk. Vizsgálódjunk, kutassunk, informálódjunk!

Pénteken megkezdődik a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőinek 5. fordulója, egy lépéssel közelebb kerülünk tehát ahhoz, hogy megtudjuk, melyik 24 csapat lehet ott jövőre Franciaországban. Azonban fogadási szempontból nem mindig könnyű tippelni ezekre a mérkőzésekre, így fontosnak tartottunk megemlíteni néhány íratlan szabályt, amelyekkel közelebb kerülhetünk a bukik kifosztásához.

Mit érdemes tudni a selejtezőkről?

A 2016-os lesz az első olyan Európa-bajnokság, amelyen 24 csapat vesz részt. A selejtezősorozat végén a kilenc csoportelső és csoportmásodik, valamint a legjobb csoportharmadik automatikusan kvalifikálja magát a tornára, a további nyolc csoportharmadik pedig oda-visszavágós mérkőzést játszik egymással - így alakul ki a 23-as mezőny, melyet a rendező ország, azaz Franciaország egészít ki.

euro-2016-marcius-28-29

"Ráérünk még..."

Éppen a mezőny felhígulása miatt a selejtezősorozat első felében a nagyok még bőven érezhetik úgy, hogy egy-két elvesztegetett pont nem a világvége. Ezt korábban főleg a hollandokon láthattuk, akik nem izgulták túl a csehek vagy az izlandiak elleni idegenbeli mérkőzéseket, hiszen valószínűleg úgy számolnak, ezeket a találkozókat hazai pályán simán hozzák, így nem lehet gond legrosszabb esetben a csoport második helyére odaérni. Ugyanígy a spanyolok, akiknek a szlovákiai vereség sem jelenthet problémát, hiszen nagyon nehéz elképzelni, hogy Ukrajna és Szlovákia is megelőzze őket, és emiatt pótselejtezniük kelljen.

Motivációs kérdések

Ez a kérdés összefügg az előzővel, hiszen a játékosok gyakran kevésbé motiváltak mondjuk egy fehéroroszországi vagy kazahtsztáni túra előtt, ha tudják, végül úgyis meglesz az Eb-indulás. De ugyanúgy csapatszinten is felmerül a motivációs kérdés, például a spanyolok vagy a németek esetében, akik az elmúlt években rangos trófeákat nyertek. Emiatt is lehet természetesen fontos a válogatottak kapitányainak új játékosokat bedobni a csapatba, akik még nem érezhették meg egy kontinenstorna vagy világbajnokság légkörét. Érthető módon a rutinosabbaknak, mint például Iker Casillas vagy Lukas Podolski, már nem jelent akkora motivációt mondjuk egy Gibraltár ellen mindent beleadni.

Keretek, sérültek

Szintén az előző pontból következik - vizsgáljuk meg a kereteket, tájékozódjunk a sérültekről. A selejtezők alatt viszonylag már kevés kapitány kísérletezik, ugyanakkor nem mindig ugyanazok a nevek alkotják a csapatokat. Ha egy válogatott megengedheti magának, akkor fiatalabb, tehetséges játékosokat vet be. A sérültek pedig fontos tényezők, hiszen például a spanyoloknál Diego Costa, a belgáknál Romelu Lukaku hagyja ki a következő mérkőzést.

Hanyagoljuk a kicsiket

Néhány éve izgalommal vártunk egy San Marino, Málta vagy Liechtenstein elleni mérkőzést, hogy na, itt majd aztán látunk nyolc-kilenc gólt és még a szertáros is mesterhármast ér el. A tendencia azonban megváltozott.

Néhány eredmény ebből a selejtezősorozatból
Mérkőzés A kimenetel szorzója
Bosznia-Hercegovina-Ciprus 1-2 22.00
Belgium-Wales 0-0 5.25
Észtország-Szlovénia 1-0 5.20
Magyarország-Észak-Írország 1-2 7.00
Görögország-Észak-Írország 0-1 8.00
Görögország-Feröer-szigetek 0-1 28.00
Liechtenstein-Montenegró 0-0 6.40
Oroszország-Moldova 1-1 11.00
Moldova-Liechtenstein 0-1 12.00
Bulgária-Málta 1-1 8.00
Portugália-Albánia 0-1 13.00

De ezek mellett is Németország csak 4-0-ra verte Gibraltárt, Hollandia 3-1-re Kazahsztánt, Anglia 5-0-ra San Marinót, Olaszország 2-1-re Azerbajdzsánt, satöbbi. Megszűntek már az óriási különbségek, ritka a 7-8 rúgott gól a kicsiknek is. Elcsépelt közhely, de a különbségek csökkennek, a kicsik egyre masszívabbak, a nagyok pedig 3-4 gólos vezetésnél már nem szakadnak meg a gáláért. A    egy korábbi írásából is kiderül, hogy egyre ritkábbak a kiütések, márpedig a fogadók előszeretettel pakolnak a hendikepekre is, amelyek gyakran nagyon eltúlzottak. Gondoljunk csak a németek 9-10-es hendijére Gibraltár ellen...

Ha szakértői tippekre vágysz, látogass el a Protipp rendszerébe, ahol már most több mérkőzésre is tippeltek tippmestereink!
2015-03-27;50
2015-03-28;50
2015-03-29;50
megosztom