Darts

Kezdődik a World Matchplay - ki nyeri a Phil Taylor-trófeát?

megosztom

Július 17-én, szombaton a legendás blackpooli Winter Gardens-ben elrajtol a nyár legnagyobb presztízsű dartsversenye, a 2021-es World Matchplay. Egy igazán sokesélyes viadal elé nézünk, amelynek bajnoka a Phil Taylorról elnevezett trófeát emelheti majd a magasba.

Egy év kihagyás után visszatér a profi dartsmezőny krémje Blackpoolba, ami a legrégebbi helyszíne a PDC-nek. Már a legelső, 1994-es World Matchplay-t is a Winter Gardens-ben rendezték, azóta pedig csupán egyszer, a tavalyi felforgatott szezonban költözött át a torna Milton Keynes-be, ahol zárt kapuk mögött zajlottak a küzdelmek. 

A World Matchplay az év egyik legnagyobb múltú és presztízsű versenye, amelyen nem kevesebb, mint 700 ezer angol font kerül kiosztásra, ebből pedig 150 ezer a bajnok markát üti. 

A torna királya kétségkívül Phil Taylor volt, aki pályafutása során a PDC berkein belül a World Matchplay-t nyerte meg a legtöbbször, egészen pontosan 16 alkalommal. Nem csoda, hogy a visszavonulását követően róla nevezték el a trófeát, amit 2018-ban elsőként Gary Anderson emelhetett a magasba. 

A nyári időpontja miatt ez mindig is egy különleges verseny volt, hiszen a legtöbb major tornát ősszel és télen rendezik. A meleg általában komoly kihívások elé állítja a játékosokat, a színpadon ugyanis akár 40 fok is lehet, amihez bizony nem mindenki tud alkalmazkodni. 
 

1. negyed - harc a világelső és a címvédő között!


Egészen brutálisan fest a főtábla legfelső negyede, hiszen úgy hozta a sorsolás, hogy itt kapott helyet a világelső és világbajnok Gerwyn Price, a címvédő Dimitri Van den Bergh, illetve a Premier League idei bajnoka, Jonny Clayton. A három gigász ráadásul olyan nevekkel egészül ki, mint Dave Chisnall, Dirk van Duijvenbode és Devon Petersen. 

Ahogyan baloldalt látható, amennyiben a két walesi legyűri a holland ellenfelét, akkor a második körben már egymás ellen játszanak majd, ami simán egy döntőnek beillő párosítás lenne. 

Nagyon kíváncsiak leszünk arra, hogy Clayton milyen teljesítményt nyújt majd, ugyanis varázslatos a 2021-es szezonja, ugyanakkor a Winter Gardens-ben még nyeretlen. Van Duijvenbode személyében ráadásul a nem kiemeltek közül az egyik legnehezebb ellenfelet kapta az első körben. 

Oddsok alapján Price a negyed favoritja, de miután korán összefuthat Claytonnal, így inkább Van den Bergh felé húzunk, aki ugyan Petersen személyében kemény ellenfelet kapott, viszont a dél-afrikai az utóbbi időben sokkal halványabban teljesít, mint a tavalyi szezon második felében. Chizzy vagy éppen Van der Voort is megoldható feladat lesz majd a belga számára. 
 

hatharom.com-tipp: 1. negyed nyertese Dimitri Van den Bergh @ 4.00    


2. negyed - akárki befuthat...


Ez a táblának azon ága, amelyen a torna két korábbi bajnoka, James Wade és Rob Cross a két legnagyobb favorit, ám Glen Durrantet leszámítva mindenki más labdába rúghat. 

Wade mind a 32 játékost tekintve a legnagyobb World Matchplay-rutinnal rendelkezik, hiszen 2006 óta minden évben részese a mezőnynek. Komoly fegyvertény volt, amikor 2007-ben, Taylor uralkodása alatt el tudta hódítani a trófeát. Összesen egyébként hatszor jutott el a döntőig és további két alkalommal az elődöntőig. 

Wade tehát pontosan tudja, hogy mire számítson a Winter Gardens-ben, ugyanakkor Luke Humphries személyében egy pokolian veszélyes ellenfelet kapott. Éppen ők vívták a márciusi UK Open döntőjét, amit az idősebb angol rutinból lehozott, ám most közel sem biztos, hogy ennyire egyszerű dolga lesz. 

Ebben a negyedben meglepetést várunk és Ross Smith-nek szavazunk bizalmat. Az angol játékos nagy önbizalommal vághat neki karrierje első World Matchplay-megmérettetésének, hiszen néhány napja a Super Series keretén belül első profi tornagyőzelmét jegyezte. Azon a napon annyira összeállt nála minden, hogy 100 feletti átlagokkal győzte le például Price-t és Andersont. Természetesen a nagyszínpad teljesen más kávéház, de Cross éppenséggel nem verhetetlen a számára és utána Durrant vagy Callan Rydz ellen is jó esélye lehet. 


hatharom.com-tipp: 2. negyed nyertese Ross Smith @ 9.00    


3. negyed - Wright vagy De Sousa?


Megérkeztünk a tábla alsó feléhez, amelynek fenti negyedében Peter Wright és Jose de Sousa a két legnagyobb favorit az elődöntőbe jutásra. 

Alapvetően az idei teljesítményük alapján inkább a portugál a favorit, viszont a legutolsó Super Series-en "Snakebite" életjeleket kezdett mutatni. Meglátjuk, hogy ezt a jó formát át tudja-e menteni Blackpoolba, ahol korábban két elődöntőt és döntőt is játszott már. 

Ami De Sousát illeti, továbbra is remekel és olyan könnyedséggel dobja a 100 körüli átlagokat, hogy szinte biztos, hogy csak nagyon komoly játékkal lehet majd útját állni. Egy valami szólhat ellene, hogy korábban a Winter Gardens feelingjét még nem tapasztalhatta meg, igaz a Premier League-ben láthattuk, hogy a nézők visszatérése sem zökkentette ki. 

Ebben a negyedben még akár Michael Smith, Ryan Searle vagy éppen Chris Dobey is tényező lehet. Utóbbi kettő például a Super Series-en kifejezetten biztatóan játszott, szóval akár bele is köphetnek a top 10-esek levesébe. Joe Cullent szándékosan nem említettük még, az angolnak volt egy fantasztikus 7-8 hónapja, az utóbbi néhány versenyén azonban mélyen tudása alatt játszott, így könnyen lehet, hogy a torna egyik csalódása lesz. 

Tippünk ezen az ágon De Sousára esett, akinek ugyan könnyen lehet, hogy a Gabriel Clemens, Smith, Wright trión kell majd átverekednie magát, de ha valaki, akkor a portugál zseni erre képes lehet. 


hatharom.com-tipp: 3. negyed nyertese Jose de Sousa @ 3.00    


4. negyed - Mindenki van Gerwen ellen!


A hollandok háromszoros világbajnoka, Michael van Gerwen csak a torna 3. kiemeltje, miután a világranglistán Price és Wright is megelőzi. Ugyanakkor ennek köszönhetően most egy elég baráti sorsolást kapott. 

Van Gerwen legnagyobb kihívói az elődöntőig vezető úton Gary Anderson és Nathan Aspinall lehetnek, bár az utóbbi hetekben egyikük sem élete formájában dobott. A skótnak és az angolnak is komoly kihívást jelenthet már az első kör túlélése is, hiszen Stephen Bunting és Mervyn King egyaránt képes komoly játékot a színpadra pakolni. 

Aspinall már a Premier League hajrájában is kisebb hátsérüléssel bajlódott, amiből lehet, hogy már 100%-osan felgyógyult, a játéka viszont még nem az igazi. Ráadásul a Winter Gardens-ben még nyeretlen...

Véleményünk szerint ennek a negyednek messze Van Gerwen a legnagyobb favoritja. Noha a korábbi világelső holland az elmúlt években rendre a családjának szentelte az idejét nyáron és ez meg is látszódott a teljesítményén, ám idén nincs még major tornagyőzelme, így ennek a World Matchplay-nek kifejezetten motiváltan megy neki. 


hatharom.com-tipp: 4. negyed nyertese Michael van Gerwen @ 2.25    

 

Összességében egy nagyon sokesélyes torna elé nézünk, viszont nagy valószínűséggel a Van Gerwen, Price, Clayton, De Sousa, Van den Bergh, Wright hatosból kerül majd ki a bajnok, rájuk pedig a legnagyobb fenyegetést a Wade, Aspinall, Anderson trió jelenti. Ha rajtuk kívül bárki más megkaparintaná a World Matchplay-címet az meglepetésnek számítana, még ha Cross-ról vagy éppen Smith-ről is van szó.


Szerintetek ki emelheti majd magasba a Phil Taylor-trófeát?
 

{"headTitle":"World Matchplay 2021","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-07-17 20:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Michael van Gerwen","odds":"5.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Gerwyn Price","odds":"6.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Jose de Sousa","odds":"8.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Peter Wright","odds":"8.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Dimitri Van den Bergh","odds":"13.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Jonny Clayton","odds":"15.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"James Wade","odds":"19.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Gary Anderson","odds":"26.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Nathan Aspinall","odds":"29.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Fogadj a World Matchplay küzdelmeire, nézd élőben a meccseket és használd fel a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet! 

  • Lépj fel a bet365 oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. Használd a H3WIN bónuszkódot
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
     
  • Igényeld az ajánlatot a befizetés végrehajtását követően a 'Számlám/Ajánlataim' menüpont alatt.
     
  • Helyezz el egy fogadást bármilyen sporteseményre.
     
  • Amint kiértékelik az első fogadásodat, a fogadási kreditjeid aktiválódnak.
     
  • A fogadási kreditek készpénzben nem vehetők fel, de az abból származó nyeremények igen.

 

Kérem a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet

bet365
megosztom