Tokió 2020

Összejön a két álomdöntő közel ötös szorzóért?

megosztom

Magyar idő szerint csütörtök reggel a férfi kéziseknél és kosarasaknál is kialakul a finálé párosítása.

Mikkel Hansenék jó úton a címvédés felé // Fotó: depositphotos.com

Kézilabda 

A férfi kézisek mezőnyében a legnagyobb meglepetés idáig Egyiptom elődöntője, az észak-afrikai együttes a négy közé jutásért a német válogatottat tudta felülmúlni. A veszprémi Yahiával felálló 'fáraók' a csoportkör során Svédországot és Portugáliát is le tudta győzni, vagyis nem kifutott eredményről van szó. A fináléba kerülésért majd Franciaország lesz Egyiptom ellenfele, amely egy 'leadott' csoportmeccset leszámítva szintén nagyon meggyőző. A francia gárda rendkívül rutinos, a keret erőssége pedig a szokásos, így nem kérdés, hogy esélyesebbek ellenfelüknél. 

Ugyanakkor a fogadók szorosabb meccsre számítanak, mint a bukik, így a franciák szorzója folyamatosan emelkedik. Jó csapat Egyiptom és vélhetően a bírói támogatást is meg fogja kapni, de a francia támadójátékkal így is meggyűlhet a baja. 

A másik ágon Dánia-Spanyolország rangadót rendeznek. A címvédő dánok két világbajnoki címet is behúztak zsinórban, az Eb-t azonban a spanyolok nyerték, akik azonban egy nagyon öregnek tűnő garnitúrával jöttek az olimpiára. A rutin sokat segíthet, de ez a dán válogatott (is) szinte legyőzhetetlennek tűnik. 

Kosárlabda 

A kosarasoknál is alakul az álomdöntő, ami jelen esetben egy USA - Szlovénia találkozó lehet. A címvédő amerikaiak a felkészülés során több meglepő vereséget is elszenvedtek, de az olimpián jóval koncentráltabbak és a nyitómeccs óta sorra aratják a győzelmeket. Az elődöntőben a torna előtt az egyik lehetséges trónkövetelő Ausztrália lesz az ellenfél, amely július 13-én 8 ponttal legyőzte az USA-t.  A bukiknál óriási favorit az USA, de lehet érdemes inkább az ausztrál pluszos hendikepet játszani. 

A másik ágon a Luka Doncic által vezetett Szlovénia Franciaországgal találkozik. Itt elég közel hozták ki az esélyeket a fogadóirodák, de a szlovének azért esélyesebbnek számítanak. Doncicék hihetetlen ponterősen játszanak és eddig minden meccsüket megnyerték az olimpián, igaz ez a franciákról is elmondható. 

 

Jöhet a papírforma mind a négy meccsen? 

Egy olimpiai elődöntő mindig különleges, hiszen csak a napi forma a döntő illetve az, hogy melyik csapat tudja megőrizni a higgadtságát. Érdekességképpen megnéztük, hogy milyen szelvényt lehetne összerakni abból, hogy mind a négy meccsen a favoritok jöjjenek ki győztesen. A legjobb szorzót a 22beten kaptuk, ahol 4,70-es eredőt hozna ki a négy választás. 

 

Szerinted bejöhet ez a szelvény?  

{"headTitle":"Csapatsport kombi, elődöntők ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-08-05 06:15","footerTitle":"4,678","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/22bet/go","events":[{"eventTitle":"Kézilabda - Franciaország ","odds":"1.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Kézilabda - Dánia ","odds":"1.42","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Kosárlabda - USA ","odds":"1.16","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Kosárlabda - Szlovénia ","odds":"1.78","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
22bet

 

megosztom