Tokió 2020

Beszállunk egy magyar duplázóra az öttusa küzdelmeiben

  • Cipolla
  • MTI
megosztom

Túl vagyunk az öttusázók körvívás számán mindkét nem esetében. Pénteken a hölgyek folytatják a többi számmal.

Forrás: MTI

Az öttusa körvívása esetén mindenki egyetlen tust vív mindenki ellen, a minimális cél pedig a pluszos végeredmény. Ez szerencsére mindkét magyar esetén összejött, hiszen Kovács Sarolta (525.00) és Gulyás Michelle (15.00) is 20-15-ös mutatóval zárt, ami mindenképp biztató a folytatást tekintve.

"Kifejezetten jól sikerült a vívás azzal, hogy elértem a húsz győzelmet. Nagyon jó formában érzem magam, ezért szeretném megdönteni az egyéni legjobbjaimat a fizikai számokban, azaz úszásban és a lövészettel kombinált futásban" - értékelt az MTI-nek Gulyás

Nagyon elégedett volt azzal Michelle, hogy végig kiegyensúlyozottan vívott. "Az az érdekes, hogy többnyire én szúrtam meg azokat, akiknek már vannak komoly eredményei, de azoktól több esetben találatot kaptam, akik gyengébbnek számítanak a mezőnyben".

Gulyás Michelle mindössze 20 esztendős múlt, ennek ellenére már komoly eredményei vannak, hiszen világranglista-vezetőként érkezett Tokióba. Idén világkupadöntő-, illetve vb-harmadik, nagyon jót tett neki az egy éves csúszás a játékokat tekintve, hiszen nagyon sokat erősödött ezalatt az egy év alatt és betört az élmezőnybe.

A másik magyar, Kovács Sarolta esetén kevésbé számít erősnek az utolsó, kombinált versenyszámban, ahol a futást a lövészettel ötvözik. Sacinak talán emiatt lett volna fontosabb, még ennél is jobban vívni, de összességében neki is minden esélye megvan, hogy pontszerző helyen végezzen. 

„Van bennem hiányérzet, mert kevés kellett volna a nagyon jó víváshoz, amellyel most az esélyesek között lehetnék. A húsz tus és a helyezésem sem mondható rossznak, sajnos volt egy-két mellészúrásom, de nem akarok ezen bánkódni. Az edzőmmel most átbeszéljük ezt a számot, lezárjuk és elrakom valahova magamban, mert holnap folytatódik a verseny” – nyilatkozta az nso.hu-nak Kovács Sarolta.

Ehhez a nyilatkozathoz képest azért elgondolkodtató, hogy a 22betnél 525-szörös pénzt fizetne az esetleges győzelme...

Kik lehetnek a vetélytársak?

Az ellenfeleket, ha vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a német Annika Schleu egy egészen brutális, 29 győzelmet vívott össze a 35 meccsén, ráadásul alapvetően ez a lyukas száma a németnek! Ennek ellenére az 1.17 szorzó azért nehezen érezzük játszhatónak, ugyanakkor kétségtelen, hogy nehezen elképzelhető, hogy ne az ő nyakába kerüljön az aranyérem.

Érdemes a két olaszt megvizsgálni, akik remek erőnléttel rendelkeznek. Alice Sotero (23.00) a mezőny egyik legjobb úszója, ugyanakkor a lovaglás elég lyukas száma, valamint a laser runban is hektikus tud lenni. Elena Micheli (83.00) nem mutatott be túl erős vívást, hiszen -1-gyel zárta a 2019-es vb-ezüstérmes. A két fizikai számban jöhet ő is feljebb, de elég messziről indul. 

A britek elég erősnek számítanak az öttusában, a két atlétájuk közül Kate Frenchnek (43.00) sikerült jól a körvívás. Idén megnyerte a budapesti vk-döntőt, de 2019-ben vb-, és Eb-érmet is begyűjtött. Ugyanakkor egyik számban sem emelkedik ki igazán, úgyhogy nehéz dolga lesz ledolgozni a hátrányát. Joanna Muir (1000) viszont teljesen kiesett a játékból, mindössze 13 győzelmet tudott begyűjteni, amivel nem lehet labdába rúgni az érmes helyezésekért.

A francia a másik nagy nemzet, akiknek viszont a vívás nem nagyon sikerült. Clouvel (1000) az egyik legjobb úszó, valamint a lovaglás illetve a laser futás sem megy rosszul, de a 16-19-es mérlegével valószínűleg kiszedte magát a versenyből. Honfitársának, Marie Oteziának (265) elsősorban a vívás az erőssége, de egy átlagos körvívás után, nehezen elképzelhető, hogy képes legyen harcolni a legjobbakkal.

Mire fogadjunk?

Összességében minden adott, hogy Gulyás Michelle újabb  érmet szerezzen, hiszen remek formában van és a vívásban is hozta a tőle elvárhatót. A 22bet esetén kétszeres pénzt kapunk a magyar dobogójára, mi ezt nem hagyjuk ki, így beszállunk egy újabb magyar éremre.

{"headTitle":"Női öttusa","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-08-06 07:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gulyás Michelle dobogón végez","odds":"2.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

megosztom