Tenisz

Ezt a tippet eszeltük ki Djokovics nyolcaddöntőjére

  • Cesc18
megosztom

Papíron ujjgyakorlat vár Novak Djokovicsra a 20 éves amerikai ellen, de ezen a US Openen már semmit nem lehet biztosra állítani.

Djokovics robog idei negyedik Grand Slam-győzelme felé. - Fotó: DepositPhotos

Négy győzelem választja el a szerbek világelsőjét attól, hogy megcsinálja a naptári Grand Slamet. Ebből az első, Jenson Brooksby ellen nem tűnik különösebben nehéznek, hiszen a fiatal amerikai korábban még meccset sem nyert major tornán, most pedig egy nyolcaddöntő vár rá Novak Djokovics ellen a US Open center pályáján. 

Az biztos, hogy a közönség egy emberként áll majd Brooksby mögött, ami Djokovicsot azért tudja frusztrálni, ezt láthattuk már korábban is. Mint ahogyan azt is, hogy milyen feszültség munkálkodik a világelsőben. 

Talán ennek is köszönhető, hogy a vártnál kicsit döcögősebben halad a célja felé. Elveszített már egy szettet Holger Rune és Kei Nisikori ellen is, pedig utóbbit az elmúlt meccseiken azért rendre könnyedén verte. Közös a két meccsben, hogy Nole mindkét elbukott játszmája tie-breakben volt. Ez egy esélye lehet Brooksby-nak is, Djokovics ugyanis idén nem tud olyan hatékony lenni a rövidítésekben, mint ami a karrierjére jellemző volt. 

Sok a kérdőjel azért az amerikaival kapcsolatban. Egyrészről nagyon kevés rutinnal rendelkezik, így nem tudni, hogyan kezeli majd ezt a találkozót, másrészről fizikálisan sem valószínű, hogy a topon van. Eddig ugyanis mind a három mérkőzésén négy órát töltött a pályán, ilyen terheléshez pedig abszolút nincs hozzászokva. 


Mire fogadjunk?


Teljesen őrült ez a US Open, könnyen benne van a pakliban, hogy a történelem legtöbb ötszettes meccsét produkáló Grand Slam lesz az idei New York-i viadal. Nem csak sok az overes meccs, de rengeteg olyan név jutott messzire, akire előzetesen egy lyukas garast nem tettünk volna. Félig-meddig ilyen Brooksby is, akinek jutalma, hogy végül a legnagyobb bajnokkal meccselhet egyet. Biztosan hatalmas élmény lesz számára az Arthur Ashe közönsége előtt Djokoviccsal ütni, ugyanakkor véleményünk szerint maximum egy tisztes helytállásban reménykedhet. 

Tény, hogy feszült a szerb, az ellene szurkoló tömeg sem fog neki tetszeni, viszont nem először szembesül majd hasonlóval. Az amerikai esetében nem érezzük elég jónak a szerváját ahhoz, hogy igazán komoly fenyegetést jelentsen. 

Nem valószínű, hogy mészárlást látunk, de 9 játéknál nem adunk többet a tapasztalatlan Brooksby-nak.
 

Ti milyen eredményt vártok ezen a meccsen?
 

{"headTitle":"Novak Djokovics - Jenson Brooksby","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-07 01:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Brooksby megnyert játékai 9.5 alatt","odds":"2.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
Tudtad? A     kínálja a világon a legjobb szorzókat, szinte minden eseményre és fogadási típusra. Regisztrálok és kipróbálom!

 

megosztom