Logibet

Több százezres nyeremények egy nap alatt? - mi szóltunk!

  • Logibet
megosztom

A Magyar Kupa mellé fűszerként felkerült egy olasz tipp is, így nem csoda, hogy több előfizető is félmillió körül profitált mindössze 24 óra leforgása alatt.

Hétvégén Magyar Kupa-fordulót rendeztek hazánkban, amelyet már jó előre úgy harangoztunk be, mint az az időszak, amelyet nagyon várnak a tippmesterek és az előfizetők is. Talán sok régi motorosunk ismerheti a klasszikus logibetes átkot, vagyis ha egy tippmestert vagy eseményt beharangozunk, promózunk, méltatunk, utána rövid úton beüt a downswing, elkezdődik a rossz forma. Nos, ami a hétvégén történt a logibetes előfizetők egyenlegével, azt alighanem sokáig emlegetik még. Hihetetlen, bődületes kaszálás volt, és mi jeleztük is előre - a legszebb tippeket és nyertes szelvényeket a cikk végén találod.

A hétvége előtti beharangozó cikkünkben négy tippmestert emeltünk ki, így most nézzük végig, ők hogyan teljesítettek a Logibeten. Kecsege55x két tippből -1.41 egységet könyvelhetett el, ZeBerDee pedig a Tiszakécske-Újpest izmos ötletével nyert 2.64 egységet, marcikaa36 pedig inkább a nemzetközi vizekről hozta a profitot. A hétvége legnagyobb tippgyárosa természetesen varin volt, aki nem csak a Logibeten, de élő csatornáján is hihetetlen mennyiségű pluszt hozott.

A tippmester Magyar Kupa-kombijai és élő tippjei összesen +65.06 egységet hoztak, míg a Logibeten +31.85 egység tiszta profit jött, a kettő együtt pedig így közel 100 egység nyereményt és 74%-os ROI-t jelent.

Az egészen hihetetlen napra pedig egy rendkívül parádés, fogadáskészítős kombi került fel díszítésként, hiszen többek között egy 19-szeres szorzót zöldítve, varin összesen több, mint 80 egység profitot összehoztott a Genoa-Fiorentina mérkőzésen is.

Nyugodtan nevezhetjük történelminek a hétvégi eredményeket, amelyről a sok megosztott kép is árulkodik. Több Logibet-előfizető is egy nap alatt nyert 3-400 ezer forintot, de akadt olyan játékos, akinek az egyenlege alapján 716 ezer forinttal hízott meg az egyenlege.

 

Egy előfizető eredménye szeptember 18-áról

 

Elsősorban gratulálunk a tippmestereknek és az előfizetőknek, másodsorban pedig Téged is arra biztatunk, hogy tarts a Logibet profi tippmestereivel. Nem fogsz mindig napi több százezer forintot nyerni, de hiszünk abban, hogy egy korrekt, hiteles szolgáltatással, megbízható, jól teljesítő tippmesterekkel hosszútávon segíthetünk nyerni a sportfogadással.

Ha meggyőztek a számok, meggyőzött téged is a Logibet, hogy lehet korrektül, hitelesen és transzparensen csinálni ezt a szakmát is, csatlakozz a nyerők táborához és kaszálj te is úgy, ahogyan a profik.

 

Csatlakozz a Logibet egyre növekvő táborához, kaszálj úgy, ahogyan a profik is teszik!

 

Végezetül íme néhány további kép hétvégéről:

 

varin kombijai a Discordon

 

 

 

Így zöldült a 19-szeres szorzó a Serie A-ból

 

 

megosztom