La Liga

A spanyol roncsderbire is van tippünk

  • gb1
megosztom

Az otthon még nyeretlen Celta Vigo az idegenben még egy sikert sem jegyző Granadát fogadja a fordulózárón.

A La Liga 7. körének hétfői játéknapján két lecsúszott együttes, a Celta Vigo és a Granada nézhet farkasszemet. A Kelták otthon eddig 3/3 zakóz könyveltek el a Balaídosban, de ennek ellenére komoly favoritként várják az összecsapást, ami azért felvet néhány kérdést.

3629157

 Csapathírek
 

Az első 5 meccsen mindössze 1 pontot szedetek össze Iago Aspasék, aztán a hét közbeni fordulón végre megjött az áttörés. A Levantét 2-0-ra sikerült elcsípni idegenben, ami azért is szép teljesítmény, mert a valenciai csapat korábban a Real Madridot is 3-3-ra tartotta. Eduardo Coudet legénysége így megkezdte a zárkózást, de a tavalyi 8. hely az eddigiek alapján aligha lesz meg. Kulcsfontosságú lenne a nemzetközi szünet előtti nyerhető meccseket hozni (Granada, majd Elche), ehhez pedig elsősorban a támadószekciónak kéne formába lendülnie. 

Tudtad? A Granada az utóbbi 11 La Liga meccséből egyet sem nyert meg!

A Granada az eddigi bajnokik felén ugyan nem kapott ki, de még egy győzelem sem áll a neve mellett. Nem is olyan rég azért vitte a sportlapok szalagcímeit, miután 1-1-et ért el a mélyrepülésben lévő Barcelona ellen, de bosszantó eredmény volt ez, hiszen majdnem 90 percen át vezetett a csapat. A Sociedad ellen újabb lélekölő eredmény jött, ahol szintén egy félidőn át játszhattak előnyben, de 3-2-es vereség lett a vége. Apró bíztató jelek mindenesetre vannak, de az, hogy 11 meccse nyeretlenek, biztosan ott motoszkál folyamatosan a fejekben.

[3629157] 2021-09-27 21:00:00 Celta Vigo - Granadax

Mire fogadjunk?

 

A fő gond, hogy az andalúzok védelme nagyon is sebezhető, amely az utóbbi 4 meccsen 10 gólt szedett be, ugyanakkor eddig támadásban egy fokkal veszélyesebb volt, mint hétfői ellenfele. Összességében nehezen tippelhető meccs, de szerintünk a bukik kicsit túl jószívűek voltak a Celtával. Mi inkább X közeli eredményt várunk, így az a fogadást vesszük ki, amely akkor zöldülne, ha bármelyik félidőt egálra zárják majd a felek.

{"headTitle":"Celta Vigo-Granada","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-27 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Döntetlen bármelyik félidő - Igen","odds":"1.57","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3629157] 2021-09-27 21:00:00 Celta Vigo - Granadax;

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

22bet

 

megosztom