Úszó-vb

7.60-szorozhatunk ezzel a tippel szombaton

  • Cesc18

Szombaton véget ér a medencés úszószámok sora a Duna Arénában, magyar érdekeltség egyedül női 400 vegyesen lesz, az egyik legizgalmasabb versenyt pedig a férfi 1500 gyors hozhatja.

Tokió után Budapesten is duplázásra készül Robert "Bobby" Fink, aki gyakorlatilag egy éven belül kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok lehet. Az olimpián azzal vált híressé a 22 éves floridai srác, hogy az 1500-as döntőben valami elképesztően nagy utolsó 50 méterrel nyerte meg az aranyérmet.

Ezt a tudományát bemutatta már a Duna Arénában is, miután a keddi 800 méteres döntőben az utolsó hosszt 25.93 alatt úszta le és a fordulót követően a negyedikről az első helyre jött fel.

Csakhogy tudjuk hova tenni ezt az időt, az ezüstérmes Florian Wellbrockra közel 1 másodpercet vert rá az utolsó 50-en, míg az elsőként forduló Mihajlo Romancsuk majd 2 másodpercet kapott tőle. 

Fink egyébként 7:39.36-tal csapott a célba, amivel tovább faragta az amerikai csúcsot.

A leghosszabb távon ugyanúgy Fink, Wellbrock és Romancsuk harcolhatnak az érmekért. A német és az ukrán taktikája egyértelműen az lehet, hogy valahogyan lerázzák Finket, de ez azért nem ígérkezik egyszerű feladatnak, mert egyrészről Budapesten is nagy formát mutat az amerikai, másrészről neki is erős utazótempója van. 

Wellbrock jelentheti Fink duplázásra a legnagyobb veszélyt, miután a német ennek a számnak a világbajnoki címvédője és Tokióban 10 km nyílt vízen nyert olimpiai aranyat, tehát minél hosszabb a táv, az neki annál inkább kedvez. Ám azért Romanchuk is nagyon erős egyéni csúccsal rendelkezik 1500-on és hát ne felejtsük el, hogy 800-on elsőként fordult az utolsó hosszra. A forma mindhármójuknál parádés, így tényleg egy nagyon izgalmas verseny elé nézünk. 

A    -nél lehetőségünk van pontosan megtippelni az érmeseket, ha ugyanúgy érnek célba, mint 800-on (Fink, Wellbrock, Romancsuk), akkor 7.60-szoros pénz ütheti a markunkat. 

2.10-ért megrizikózható az is, hogy Gregorio Paltrinieri a négyben végez. Az olasz még 2017-ben éppen a Duna Arénában volt ennek a számnak a világbajnoka, míg Rióban olimpiai bajnoka. Finkékkel lehet nem tudja most felvenni a versenyt, de hihetetlen rutinnal rendelkezik, aki a döntőkre mindig nagyon összekapja magát. 

{"headTitle":"Férfi 1500m gyors","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-06-24 18:17","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"1. Fink, 2. Wellbrock, 3. Romancsuk","odds":"7.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Paltrinieri szerzi meg a 4. helyet","odds":"4.48","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
22bet