Forma-1

A szenvedő Ricciardóval profitálnánk a szingapúri időmérőn

  • Cipolla

Az egyik legizgalmasabb időmérő jöhet az évadban, ahol akár még a Mercedes is okozhat meglepetést.

Szűk három hét szünet után a Száguldó Cirkusz Ázsiába teszi át a székhelyét, a helyszín ugyanis Szingapúr ezen a hétvégén. A villanyfényes helyszínre három év után tér vissza a mezőny, amely a legkomolyabb fizikai kihívást jelenti a pilótáknak minden szezonban. A pénteki nap után bizakodóak lehetnek a semleges szurkolók, ugyanis a három nagy istálló viszonylag közel van egymáshoz az első két edzés alapján. 

Alapvetően az utcai pályák inkább a Ferrari vadászterületei voltak idén, pláne időmérőn, de Max Verstappen bármikor képes lehet extrát előhúzni. Carlos Sainz vezetésével azonban a Ferrari az élre tudott állni a második edzésen, de még a spanyol sem volt maximálisan elégedett a teljesítményével. Ezen a pályán gyorsan változhatnak az erőviszonyok, Verstappen pedig a második szabadedzés jó részét kénytelen volt kihagyni, miután a Red Bullon több változást is véghezvittek az első edzéshez képest. 

Hiába ment azonban csak 8 kört a holland, így is ő az edzés legnagyobb esélyese.

Persze Charles Leclerc is nyugodtan beleszólhat az első rajtkockáért folyó harcba, miután idén többször is kibabrált már edzésen a hollanddal, nem lenne meglepő, ha ez most is összejönne. Nem is mernénk állást foglalni ebben a hármasban, amibe akár még a Mercedesek is beleszólhatnak, bár egyik brit pilóta sem túl derűlátó. Lewis Hamilton és George Russell is már egy harmadik hellyel is maximálisan elégedett lenne, de azért egyáltalán nem mozogtak rosszul az Ezüstnyilas autók, így egy Hungaroringhez hasonlóan extra kör akár az első sorra is elég lehet.


>>>REGISZTRÁLOK A BWINRE ÉS KÉREM A 20.000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT <<<


Mire fogadjunk?

Nem piszkáljuk a három éllovas istállót, inkább a mezőny hátsóbb régiójából próbálnánk profitálni. Bár a Haas autója finoman szólva nem lesz erős a hétvégén, Kevin Magnussen labdába rúghat a középmezőnyben. A dán hellyel-közzel ráérzett a szingapúri körülményekre, a két edzést a 13-14. helyen zárta. Ez önmagában azért nem sok jóval kecsegtet, de a bwin egyértelműen underdogként hozta ki Daniel Ricciardo ellen, ami így már megfontolandó.

Egy ilyen típusú pályán az önbizalom kulcskérdés, márpedig az ausztrál az elmúlt időszakban szinte csak negatív tapasztalatai vannak. A körülötte levő bizonytalanságot nehéz kezelnie, pláne, hogy gyakorlatilag száműzött lett a McLarennél.

Erre a hétvégére is Lando Norris kapott csak új alkatrészeket, Ricciardo még a régi konstrukcióval megy, így ismét óriási lehet a szakadék a két pilóta között. Ez pedig azt is jelentheti, hogy hiába jobb autó a McLaren, Magnussen a Haasszal képes lehet legyűrni az ausztrál pilótát. Ezt pedig 2.25-ös szorzón nem hagyjuk ott a bwin irodában.

{"headTitle":"Forma-1 Szingapúri Nagydíj Időmérő","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-10-01 15:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Daniel Ricciardo - Kevin Magnussen: Magnussen","odds":"2.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"145"}]}
bwin