Forma-1

Egy erős és egy vakmerő elgondolásunk is van a Mexikói Nagydíjra

  • Cipolla

Red Bull-Mercedes meccset hozhat a vasárnap esti mexikói futam.

Gyakorlatilag túl vagyunk minden lényegi kérdésen a Forma-1 2022-es évadában, miután Max Verstappen világbajnoki címe után múlt héten a konstruktőri cím is eldőlt. A Red Bull idén mindent vitt, azonban van még három futam az évadból, ahol Verstappen rekordokat, míg a többiek szépségtapaszt gyűjthetnek. 

A Mexikói Nagydíj az egyik legkülönlegesebb helyszín az évadban, miután tengerszint felett, 2200 méteren található. Minden évben megfigyelhető, hogy valamelyik istálló vagy nagyon alul teljesít vagy kiemelkedik és ez ebben az évben sincs másképp. 

Gyengélkedik a Ferrari és az Aston Martin is, míg a Mercedes nagyon ráérzett az itteni körülményekre.

Max Verstappen ugyan behúzta a pole-t, ráadásul igen meggyőző fölénnyel (több, mint 3 tized), azonban nincs ekkora különbség a Mercedes és a Red Bull között. Néhány század volt csak a differencia a második szektor után, George Russell és a holland között, de belerontott a brit, így nem tudott javítani korábbi körén. Azonban remekül muzsikálnak az Ezüstnyilak, Lewis Hamilton is egy erős időmérővel a harmadik helyet kaparintotta meg.
 

Kérem a 20.000 HUF üdvözlő bónuszt


A hétvége egyértelmű meglepetése, hogy a Ferrari mennyire nem versenyképes. Márpedig ha az erősségében, azaz egy körön nem tud labdába rúgni a két legfőbb riválisával az olasz istálló, akkor nehéz elképzelni, hogy a futamon egyébként sem olyan erős tempóval rendelkező csapat beleszóljon az élmenők dolgába.

A bwin irodában így egész jó befektetésnek tűnik, hogy George Russell lenyomja Carlos Sainzot. A spanyol az ötödik helyre kvalifikált, de több, mint fél másodperc hátránnyal, ami egy rövid pályán óriási különbség. A nyilatkozata alapján ráadásul még nagyobb a gond, mert semmi sem akar működni ezen a hétvégén a Ferrariján. Nem kapunk rá nagy szorzót, de annyival jobban működik a Mercedes egész hétvégén, hogy ilyen oddson is egyértelműen megéri a fiatal britre beszállni.

{"headTitle":"Mexikói Nagydíj","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-10-30 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"George Russell - Carlos Sainz: Russell","odds":"1.47","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"145"}]}

Tudtad? Ha oldalunkon keresztül csatlakozol a Bwin-hez, akkor partnerirodánk 20.000 HUF üdvözlő bónusszal ajándékoz meg!

A hazai közönség Sergio Perez kedvéért megy ki elsősorban erre a hétvégére, a hangulat pedig egészen frenetikus ha a mexikói pilóta kimerészkedik a pályára. Több hete erről szólnak a hírek, hogy mekkora álma Pereznek, hogy hazai pályán arasson sikert, azonban egyelőre ez nem tűnik reálisnak. Alapvetően egy megbízható pilótáról beszélünk, azonban a kvalifikáción több gondja is volt az autóval, így összességében nem lehet elégedetlen a negyedik hellyel.

Azonban a nagy akarásnak akár nyögés is lehet a vége, így apróval bepróbáljuk, hogy Perez nem fog pontot szerezni. Akár az autójával is történhet valami, de egy baleset vagy szélsőséges esetben egy vezetői hiba is benne lehet a pakliban, amivel vagy kieshet, vagy hátracsúszhat a mezőny hátsó felébe a mexikói. 

{"headTitle":"Mexikói Nagydíj","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-10-30 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Sergio Perez pontszerző helyen végez? - Nem","odds":"5.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"145"}]}
bwin