Női kézilabda

Ha nem lazsál a Győr, akkor ennek a tippnek ülnie kell!

  • Tomihmv

Ugyanis az év egyik, ha nem a legkönnyebb bajnokija vár pénteken Ambros Martínékra.

Pénteken két mérkőzés kerül terítékre a női kézilabda NB I-ben, melyek közül a NEKA-Győr összecsapással foglalkozunk jelen cikkünkben. Az ütközet pedig olyannyira egyértelműnek tűnik a fogadóirodák szerint, hogy háromesélyben oddsot sem kínálnak az ETO-ra...

Ujjgyakorlat vár a győriekre pénteken. - Fotó: facebook.com/gyoriaudietoofficial

Csapathírek

Ott folytatták a győriek a kéthetes szünet után, ahol előtte abbahagyták, hiszen múlt szombaton magabiztos, 11 gólos sikert arattak a Vác csapata ellen otthoni környezetükben (36-25). A győzelemnek köszönhetően pedig továbbra is vezetik a bajnokságot (vesztett pontok tekintetében egálra állnak a Ferencvárossal, de gólarányuk jobb), s ne felejtsük el, hogy az aranyéremről döntő, FTC elleni rangadót két hét múlva szombaton az Audi Arénában rendezik.

Avagy jó úton haladnak a címvédés felé Ambros Martínék, s na és az sem mellékes, hogy már Faluvégi Dorottyára is számíthatnak, vagyis immáron csak a szülés előtt vagy után állók (Veronica Kristiansen, Silje Solberg, Kari Brattset) maradnak ki minden bizonnyal.

22bet

Ami a NEKA csapatát illeti, a balatonboglári akadémisták zsinórban kilenc vereséggel a hátuk mögött várják a pénteki bajnokit, vagyis a kéthetes pauza után nem sikerült a visszatérésük. Sőt, a Békéscsaba elleni idegenbeli, kulcsfontosságú mérkőzést is elbukták (21-26), így továbbra is az utolsó helyen állnak három ponttal (a lila-fehéreket még októberben győzték le, míg december elején Dunaújvárosban ikszeltek, a többi meccsüket értelemszerűen elveszítették a bajnokságban), a bennmaradást érő 12. pozíciótól kilenc egységre vannak, így (habár nyolc meccsük van még hátra) borítékolható, hogy az év végén elbúcsúznak az élvonaltól...

Mindezt egyébként a korábbi klasszis válogatott beálló, a NEKA jelenlegi trénere, Bohus Bea is elmondta, aki a viharsarki vereséget követően úgy nyilatkozott, hogy tulajdonképp nekik ez egy tanulóév volt, illetve már megvan nagyjából, hogy ki hova fog igazolni jövőre, igaz azért még dolgoznak tovább...

A fiataloknál (mindössze két játékos van, aki 2000. január 1-je előtt született, az átlagéletkor pedig kb. 20 év) az elmúlt héten Csata Panna, Faragó Lea, Mentes Janka, Nagy Laura, Németh Kata és Zsembery Viktória maradt ki.


     ⭐️⭐️⭐️

35.000 HUF értékű első befizetési bónusz

KÉREM A BÓNUSZT

Mire érdemes fogadni?

A felek őszi meccsét a Győr 34-20-ra nyerte meg hazai pályán, vagyis roppant magabiztos sikert aratott a NEKA ellen. Habár most a balatonbogláriak játszanak hazai pályán, még nagyobbra nyílhat az a bizonyos olló, hiszen az őszi meccset akkor vívták meg, amikor a Békéscsaba legyőzése után voltak a fiatalok, míg az ETO két Bajnokok Ligája meccs között várta a NEKA-t. Most pedig ugye a hazaiak egy olyan zakóból jönnek, amely után borítékolható, hogy kiesnek, a kisalföldiek számára pedig most indul be a szezon, arról nem is beszélve, hogy a múlt, ezen és a jövő is egy csak meccset vívnak, vagyis ezeken a találkozón tudnak készülni a Fradi elleni roppant fontos mérkőzésre.

Vagyis csak és kizárólag a vendégeken múlik, hogy mennyit tesznek közé, s mivel Ambros Martín nem tudja agyon rotálni csapatát, így úgy véljük, hogy a vendégek megcsinálhatják a bukmékerek által felállított hendikepet. Ami nem kicsi, de az előjelek alapján a sokkal minőségibb, rutinosabb győriek akár ki is végezhetik ellenfelüket avagy szerintünk könnyedén nyerhetnek legalább 15 góllal.

Az egyedüli rizikófaktort tippünk kapcsán csak és kizárólag az jelentheti, ha az ETO nem akarja kitömni a NEKA-t, vagyis, ha ellazsálja a meccset. Ám így milyen példát mutatnának a győri játékosok a fiataloknak, akik közül többüknek is éppen a Győrben játszik példaképük?

{"headTitle":"NEKA - Győr","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2023-03-17 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Győr -14,5","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}