A hétvégén befejeződtek a nyolcaddöntős küzdelmek a női kézilabda Bajnokok Ligájában, így ideje áttekinteni az esélyeket. Az állva maradt nyolc csapat között a Ferencváros és a Győr együttese is megtalálható, s mivel a negyeddöntőben elkerülték egymást, szerencsés esetben akár mind a két magyar csapatnak szurkolhatunk majd a budapesti Final Fourban!
Az ETO, mivel csoportja második helyén végzett, automatikusan került a legjobb nyolc közé, viszont a Fradinak nyolcaddöntőznie kellett. A zöld-fehérek a Buducsnoszt csapatát verték oda-vissza, a párharcból pedig nekünk is sikerült kivennünk a részünket, hiszen az első, illetve a második meccsen is sikerült nyernünk.
A folytatásban viszont nem lesz könnyű dolga Elek Gáboréknak, hiszen a győrieket oda-vissza legyőző és a nyolcasban előttük előtt célba érő Metz ellen csatáznak, ráadásul az első meccsüket hazai pályán játsszák. A Győrnek jobbak az esélyei, mivel azzal az Odensével találkozik, amely gárdát az FTC oda-vissza lenyomta a csoportkörben.
A másik két meccsen a Rapid Bukarest a címvédő Vipers Kristiansanddal, illetve az Esbjerg a CSM Bukarest együttesével csatázik.
A női kézilabda BL-negyeddöntőjének párosítása: |
---|
Odense (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC |
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Metz (francia) |
Rapid Bukarest (román)–Vipers Kristiansand (norvég) |
Esbjerg (dán)–CSM Bukarest (román) |
Mindezek után, illetve, hogy a négyesdöntőt ismét az MVM Dome-ban, tehát Budapesten, rendezik meg, nem meglepő, hogy a fogadóirodákban a Győr számít komoly favoritnak, az ETO végső sikerére ugyanis 2.30-szoros oddson lehet fogadásokat kötni (az elődöntők sorsolása ugyanakkor még nem ismert).
A következő a sorban a Kristiansand együttese (4.20), majd a CSM Bukarest (6.00) jön, amely gárdát az Esbjerg csapata (8.00) követi, ezen együttesek szorzója még egy számjegyű. Ezt követően a Metz sikerére már 10-szeres, az Odenséére 25-szörös, a Ferencvároséra 35-szörös, míg a Rapid Bukarestéra 100-szoros pénzért tehetjük meg tétjeinket.
⭐️⭐️⭐️ |
---|
35.000 HUF értékű első befizetési bónusz
KÉREM A BÓNUSZT |
Természetesen az április végén rendezendő odavágókig gyakorlatilag még egy hónap van, ami alatt sok minden történhet (sérülések, stb.), amelyek picit még átírhatják a forgatókönyvet, vagyis a végső győztesre kínált szorzókban még akár változások is történhetnek.
Ami viszont biztos, hogy a magyar csapatok mérkőzéseivel a hatharom.com a folytatásban is foglalkozik, mindkét csapatunk BL-meccseire beharangozókkal és tippekkel készülünk, mint ahogy a felek szombati bajnokijára is, amely lényegében az NBI aranyérmének sorsáról dönt!
Szerinted milyen eredménnyel zárnak a magyar női kézilabdacsapatok a Bajnokok Ligájában?