Afrika Kupa

Úgysem mersz tippet adni a Ruanda-Beninre! Fogd meg a söröm!

  • varin

Hazai pályán lefocizta ellenfelét Benin, mégsem nyert. Idegenben viszont így nem hibázhat.

Sok izgalmas mérkőzésre nem kerül sor szerdán, az európai selejtezősorozat véget ért, így hétvégén már ismét a klubfutballé a főszerep. Szerdára még egy selejtező maradt az afrikai kontinensről, ráadásul a Ruanda-Benin meccs tétje egyáltalán nem kicsi.

3876898

Az L jelű négyes ugyanis igencsak kiegyenlített, ha az eddig hibátlan Szenegált kivesszük a közösből. Mozambik (114.), Ruanda (137.) és Benin (91.) között nincs óriási különbség, ráadásul a kvartett második erejének tartott Benin 3 meccs után 1 ponttal áll, így most muszáj nyernie Butaréban.

Benin - noha nem számít éppen futballnagyhatalomnak - 2019-ben megjárta az Afrika Kupát, ott pedig egészen abszurd módon jutott a legjobb 8 közé. A csoportkörben 3 döntetlen, majd a 16 között szintén remi és büntetőkkel továbbjutás Marokkó ellen, így nyeretlenül várhatta a Szenegál elleni negyeddöntőt, amely a végállomás is volt. Ez óriási siker az ország történetében, ám egy hasonló menetelés még várat magára, viszont ebből a négyesből muszáj lenne kijutni.

A több afrikai válogatott élén is dolgozó Gernot Rohr elsősorban francia másodosztályú csapatokból hívhat be embereket, ismerősen talán a PSG-ben, WBA-ban és Sunderlandben is futballozó veterán Stéphane Sességnon neve csenghet.

Rohr rajtja azonban nem sikerült jól, hiszen egy héttel ezelőtt hazai pályán nem sikerült nyernie Beninnek Ruanda ellen, pedig a pálya felborult.

"Nagyon csalódottak vagyunk az eredmény miatt, ugyanakkor a hozzáállásunk rendben volt. Nagyon sok lehetőségünk volt, de képtelenek voltunk betalálni, így elsődleges feladatunk, hogy videón elemezzük, miért nem sikerült rárúgnunk a másodikat. A végén már 7 játékossal támadtunk, hiába..." - utalt Rohr arra, hogy a lövési arány például 27-9 volt a végére, de a 11 szöglet mellé 68%-ban birtokolta a labdát a Gepárdok becenévre hallgató válogatott.

Nincs jó helyzetben Benin, hiszen Mozambik is 3 ponttal távozott tőle, így egyetlen hazai meccse már Szenegál ellen lesz esedékes, ami azt jelenti, szerdán muszáj nyernie Ruandában.

A hazaiak számára is hatalmas a tét, hiszen a két idegenbeli remi nagyon sokat érhet a végelszámolásnál. Mivel Szenegál hozta a kötelezőt Mozambikban, egy győzelemmel nagyot léphetnek a Darazsak történetük második Afrika Kupája felé.

Sok ismert játékost persze itt se keressünk, a sztárnak a Marokkóban futballozó Emmanuel Imanishimwe számít, de a keret többsége otthon rúgja a bőrt. Esetleg érdemes lehet figyelni majd a 17 éves Hakim Sahabóra, akit nagy tehetségnek tartanak és jelenleg a Lille utánpótlásában pallérozódik - ő egyébként szerdán nem játszhat, hiszen Beninben második sárgával kiállították.

Habár nem vagyunk biztosak benne, hogy Ruanda képes megőrizni a döntetlent, nem fogadunk Beninre. Mindkét csapatnak a győzelem kellene, így hozzánk közelebb állnak az underdognak számító vendégek. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy Benin nem talál be, akkor pedig a 22bet speciális piacának köszönhetően tippünk máris (fél)nyertes.

{"headTitle":"Ruanda-Benin","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2023-03-29 15:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Benin 0,75 gól felett","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3876898] 2023-03-29 15:00:00 Rwanda - Beninx;